megapress2


23
év
szakmai
tapasztalat

1000+
megvalósított
projekt

3400000+
példány
reklámkiadvány

100000+
elkészített
fotó

500+
elégedett
ügyfél

Gyermekkorom óta fotózom, elsősorban természetfotókat szeretek készíteni. Hazai- és külföldi fotópályázatokon többször nyertem díjat, a National Geographic nemzetközi fotópályázatán pedig az egyik természetfotóm bekerült a legjobb 100 magyar fotója közé.

Termék- és reklámfotózással 2007 óta foglalkozom. Ezen a téren a legnagyobb kihívás a szentesi Zsemberi Faipari Kft. faragott termékeinek fotózása volt, s erre a munkámra vagyok a legbüszkébb is.

A mikrovállalkozás CNC technológia segítségével készít egyedi faragott termékeket: székeket, asztalokat, trófea tartókat, ajándéktárgyakat, fali képeket. A Szentesen 2017 nyarán átadott Petőfi Szálló egyes beltéri fából készült antik hatású eleimeit is ők készítették el.

Több mint 100 terméküket fotóztam le műtermi körülmények között, ezáltal a legjobb minőséget biztosítva a szoftveres utómunkálatokhoz. Mindenféleképpen szerettünk volna a nagyobb bútorokról (például komplett étkezőgarnitúrákról) olyan termékfotókat is készíteni, amely valós környezetben van. Megkerestük a korábbi vásárlókat, s kértük, hogy engedjék meg, hogy otthonukban fényképet készíthessünk a bútorokról. Szerencsére többen hozzájárultak ehhez, voltunk fotózni családi házakban, vendégházakban, kocsmában, stb. Ezeken a helyszíneken is jó képek készültek, de az igazi előrelépés az volt, amikor egyik barátom megengedte, hogy nála, exkluzív környezetben készíthessünk fotókat. Az itt készült fotók sikerültek a legjobban, s ezek képek többsége került bele a Zsemberi Faipari Kft. általam készített exkluzív katalógusába is.

A termékfotózással kapcsolatos megbízatásaim közül erre a munkámra vagyok a legbüszkébb, mert a modern fotó- és világítástechnika, valamint a kreatív fotózási ismeretek mellett szükség volt a legjobb helyszín megtalálására is, és nem utolsósorban a Zsemberi Faipari Kft. által készített minőségi termékekre is.

zsemberi2

zsemberi3

zsemberi4

zsemberi5

zsemberi6

zsemberi7

zsemberi8

zsemberi9

zsemberi10

zsemberi11

zsemberi12

Blog

2018. szeptember 01. 121

Tervezett kiadvány: Szentes-Csongrád térkép 2019.

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A legrészletesebb térkép! Dekoratív műholdas és vonalas hibrid térkép, frissített utcanevek, kerékpárutak, sok-sok hasznos adat. Vállalkozását bejelöljük a térképen sorszámmal és koordinátákkal. Szentesi és csongrádi fotók, nevezetességek, közhasznú információk. Hatékony és tartós hirdetési lehetőség. Exkluzív megjelenésű kiadvány. 1995 óta a Hirdetők szolgálatában, ez idő alatt több száz…
2018. szeptember 01. 82

Tervezett kiadvány: Szentes-Szegvár térkép 2019.

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A legrészletesebb térkép! Dekoratív műholdas és vonalas hibrid térkép, frissített utcanevek, kerékpárutak, sok-sok hasznos adat. Vállalkozását bejelöljük a térképen sorszámmal és koordinátákkal. Szentesi és szegvári fotók, nevezetességek, közhasznú információk. Hatékony és tartós hirdetési lehetőség. Exkluzív megjelenésű kiadvány. 1995 óta a Hirdetők szolgálatában, ez idő alatt több száz…
2018. augusztus 31. 56

Miért jó a nyomtatott hirdetés?

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A 2008-as a gazdasági világválság és a digitális média előtörése jócskán kihatott a nyomtatott anyagok gyártására és terjesztésére, gondolunk itt például az online platformok iránti eltolódásra és a cégek drasztikusan lecsökkentett marketing büdzséire. Az elmúlt esztendők alapján sokan predesztinálták a printek végleges eltűnését, azonban 10 évvel a recesszió után vajon mi a valódi kép? A kulcs…
2018. augusztus 15. 95

Volt egy Tuti Tippem

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A rendszerváltás után (a 90-es években) ígéretesnek tűnt az ingyenes terjesztésű reklámújságok piaca, hiszen ekkortájt még nem voltak elterjedve az Internetes hirdetések, a lakosság nagy része ezekből az újságokból tájékozódott. Felismertem az ebben rejlő lehetőségeket, s 1995 nyarán megalapítottam a Tuti Tipp újságot. Az első lapszám 1995. augusztus 18-án jelent meg, A4-es oldalméretben,…
2018. augusztus 09. 158

A kiadványszerkesztés története

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A kiadványszerkesztés egyrészt régi keletű, középkori eredetű mesterség, másrészt nagyon is új, tipikusan huszadik század végi tevékenység. Mint szakma gyakorlatilag egyidős a nyomtatással, hisz Gutenberg 42 soros Bibliája a maga nemében páratlan tipográfiai remekmű, melynek nyomását gondos tervezés előzte meg. Ugyanakkor teljesen új keletű foglalatosság is, már ami a modern, számítógépes…
2018. július 26. 1013

Van jövője a nyomtatott könyvnek

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A nyomtatott könyvnek biztos a jövője – ezt a fontos megállapítást tették azok a szakemberek, akik részt vettek a Stora-Enso papírgyártó konszern kutatásában. A vizsgálatokat kérdőíves felmérésekkel végezték, mely során a nyomtatott könyvvel, az ebook-kal és a hangos könyvvel kapcsolatban tettek fel kérdéseket. A kutatás során 80 interjút is készítettek európai, ázsiai és észak-amerikai cégek…
2018. június 14. 443

Tudományos és szakmai magazinok

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Egyik legkedveltebb tevékenységem szakmai magazinok tördelése, grafikai tervezése. Kihívásnak számít, mert szakmai magazinokban a legtöbbször elismert egyetemi- és főiskolai tanárok publikálnak, ezért kiemelten fontos, hogy a cikk hibamentes legyen, a grafikák, táblázatok, képletek, stb. pontosan jelenjenek meg és prémium minőségben történjen a nyomdai kivitelezés is. Nyomdába kerülés előtt…
2018. február 09. 1060

Elkészült legújabb szórólapom

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Elkészült vállalkozásom bemutatkozó szórólapja, nézd meg, töltsd le, s ha tudok segíteni grafikai feladatokban, keress bátran!
2017. október 23. 1393

Elkészült a Pí Víz Webáruház

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Októberben kaptam megbízást új webáruház készítésére S. Ernő egyéni vállalkozótól. A webáruház elkészítése előtt alaposan átbeszéltük a webáruház tervezett működését és funkciót, a marketing lehetőségeket és a termékek jellemzőit. Ennek függvényében készítettem el a webáruházat, s a személyes találkozón adtam át „használatvételbe” a portált, megrendelőmnek megtanítottam az adminisztrációs felület…
2017. szeptember 29. 2305

Professzionális, kulcsrakész webáruház

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Az 1995 óta a B2C és B2B kereskedelemben és webgrafikus területen szerzett tapasztalataim alapján kínálok minden tekintetben professzionális webáruházat, amelyet akár 8 órán belül „kulcsrakészen” adok át. Nincs bújtatott részlet és apróbetűs rész, korrekt szolgáltatás, s valóban nagy értékű webáruház. Magyar nyelvű felület, mobilra optimalizált, modern funkciók, Google keresőbarát felépítés.…
2017. szeptember 22. 1346

Tervezett kiadvány: Szentes falitérkép

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A legrészletesebb térkép! Dekoratív műholdas és vonalas hibrid térkép, frissített utcanevek, kerékpárutak, sok-sok hasznos adat. Vállalkozását bejelöljük a térképen sorszámmal és koordinátákkal. Szentesi fotók, nevezetességek, közhasznú információk. Hatékony és tartós hirdetési lehetőség. Exkluzív megjelenésű kiadvány. 1995 óta a Hirdetők szolgálatában, ez idő alatt több száz reklámkiadványt…
2017. szeptember 22. 1286

Tervezett kiadvány: Szigetszentmiklós falitérkép

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A legrészletesebb térkép! Dekoratív műholdas és vonalas hibrid térkép, frissített utcanevek, kerékpárutak, sok-sok hasznos adat. Vállalkozását bejelöljük a térképen sorszámmal és koordinátákkal. Szigetszentmiklósi fotók, nevezetességek, közhasznú információk. Hatékony és tartós hirdetési lehetőség. Exkluzív megjelenésű kiadvány. 1995 óta a Hirdetők szolgálatában, ez idő alatt több száz…
2017. szeptember 22. 1254

Tervezett kiadvány: Budapest 2018. falinaptár

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A legrészletesebb naptár! Kibővített névnapok, világnapok, Európa napok, magyarországi napok, ünnepnapok, munkaszüneti napok, holdnaptár, horoszkóp naptár, évszakok kezdetének pontos időpontja, nyári időszámítás, hosszú hétvégék, szombati munkanapok, stb. Hatékony és tartós hirdetési lehetőség. Exkluzív megjelenésű kiadvány. 1995 óta a Hirdetők szolgálatában, ez idő alatt több száz…
ecommerceexpo
2017. július 10. 1323

Lépést tartok a mai reklám- és marketing trendekkel

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Akár korunk szlogenje is lehetne, hogy csak a változás az állandó. Kiemeleten fontosnak tartom, hogy lépést tartsak a mai reklám és marketing trendekkel, ezért folyamatosan részt veszek a Marketing Expo, Ecommerce Expo konferenciákon és a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Egyesület programjain. Ezeken a rendezvényeken tudok tanulni és újabb ismereteket szerezni a szakma neves…
Default Image
2017. július 10. 1424

DTP bedolgozást vállalok

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
22 év szakmai tapasztalattal vállalok nyomdák, grafikai stúdiók, ügynökségek részére grafikai tervezést, kiadványszerkesztést, mint külsős munkatárs. Nagy teljesítményű PC-vel (Intel i7 6 magos processzor, X99 alaplap, 16TB raid tárhely) és felső kategóriás Eizo monitorral rendelkezem. Jól ismerem a Corel és Adobe programokat. Pályafutásom alatt a legtöbbet CorelDRAW-val dolgoztam, feladataim…
domain 1
2017. július 09. 1962

Eladó domain nevek

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Az alább felsorolt domain neveket szeretnénk eladni, weblap nélkül. Ha érdekli valamelyik név, kérjük, hogy ajánlatát küldje el a zoltan@purgel.hu e-mail címre. A domain név eladásról szerződést készítünk és természetesen számlát is kap a vevő. alkotocenter.hu centerwebaruhaz.hu fotoim.hu ledlampacenter.hu marvanyozas.hu megareklam.hu mertkell.hu nikoncenter.hu pickcenter.hu vetomagcenter.hu
PontEzKellPortal
2017. július 09. 1223

Elkészült a Pont ez kell! webáruház

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A Pont ez kell! webáruház oldala 2015 őszén készült el. Úgy lett optimalizálva az oldal, hogy kevesebb termék jelenik meg jól áttekinthetően. A webáruházba integrálva lettek az OTP Bank, a Barion, a Borgun és a PayPal fizetési módok. Regisztráció nélkül is lehet vásárolni, ezáltal egyszerűsítve a vásárlási folyamatot. A webáruház címe: http://www.pontezkell.hu A magyar webáruházban máshol nem…
LandorTaviHorgaszegyesulet
2017. július 09. 1400

Elkészült a Lándor-tó weblapja

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A szegvári Lándor-tavi Horgász Egyesület megbízásából készítettem el a Lándor-tavat és a horgász egyesületet bemutató weblapot. A weblap a következő címen található: http://www.landorto.hu Szegvár a „vizek falva”, egyik legszebb természetes vize a Lándor-tó. A tó több évszázada ismert és történeti forrásokban is emlegetett vizes élőhely. A Tisza folyó bal oldali véd töltésén kívül, a mentett…
Default Image
2017. július 08. 1328

Téli pillanatok

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A téli fotóimból készült diaporámát azoknak készítettem, akik talpig csillogó fehérben (is) szeretik látni a világ legszebb faluját, Szegvárt. Szeretném ezzel a videóval meggyőzni a csodálatos téli Szegvár felfedezéséről azokat is, akik csak a kandalló mellől, az ablakon át szeretik bámulni a hópelyhek hullását. Zene: Bandari - Hijo de la luna Fotók: Purgel Zoltán
Default Image
2017. július 08. 1377

Szegvári pillanatok

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Szeretettel teszem közzé a Szegváron készült fotóimból készített SlideShow-t. 2002 óta fotózom aktívabban, elsősorban természetfotókat szeretek készíteni. Szegvári rendezvényeken 2002-2008-ig közel 60 ezer fotót örökítettem meg, azt hiszem, hogy ilyen egyedülállóan nagy mennyiségű fotót rajtam kívül más még nem készített szeretett falumban. Folyamatosan azon dolgozom, hogy ezeket a képeket…
JotippPortal
2017. július 08. 1423

Elindult Jótipp.hu portálom

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Hosszas előkészítő munka után elindult Jótipp.hu portálom, amely egy szolgáltatás kereső-kínáló oldal. Ez a portál elkészítése volt eddigi pályafutásom legnagyobb (és leghosszabb ideig tartó) feladata. A teljes arculatot én terveztem, a site teljes tartalmát és funkcióit én találtam ki, s az én feladatom volt a marketing stratégia kialakítása is.
2017. április 17. 1257

Reklámszervezőket keresünk!

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A Megapress Kiadó innovatív megjelenésű nyomtatott és online reklámtermékei értékesítéséhez munkatársakat keres.
2017. április 17. 871

Pedagógus munkatársakat keresünk!

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A Megapress Kiadó városi térképkiadvány szervezési munkáihoz aktív vagy nyugdíjas pedagógus munkatársakat keres a nyári szünet időtartamára, helyben végezhető feladatra.

Grafika, kivitelezés

  • Névjegykártya
  • Meghívó
  • Levélpapír
  • Prospektus, katalógus
  • Magazin, újság
  • Szórólap
  • Képeslap
  • Boríték
  • Mappa
  • Plakát
  • Molinó
  • Jegyzettömb
  • Címke, etikett, öntapadó
  • Könyöklő
  • Üdvözlőkártya
  • Utalvány
  • Ügyviteli nyomtatvány
  • Számlapapír, csekk számlapapír
  • Itallap, étlap
  • Reklámkiadvány, akciós újság
  • Térképkiadvány
  • Kártyanaptár, zsebnaptár
  • Asztali naptár
  • Falinaptár
  • Térkép, falitérkép
  • Borosüveg címke
  • Hűtőmágnes
  • Kulcstartó
  • Kuponfüzet
  • Papírtáska
  • Roll-up
    és még sok minden. Kérem, bátran keressen elképzelésével kapcsolatban!
  • A fentieken kívül vállalok kiadói tevékenységet és képviseletet egyszeri vagy rendszeres megjelenésű könyvek, folyóiratok, újságok és magazinok esetén.

Webdesign, honlap

Weblapok készítése a legkisebb oldalaktól a több ezer oldalas tartalomig, minden, amire vállalkozásának szüksége van

  • Személyes konzultáció, igényfelmérés.
  • Áttekinthető dizájn, könnyű kezelés.
  • Reszponzív sablonok (okostelefonon, tableten és más mobileszközön is jól megjelenő weblap).
  • Webáruházak, webshopok készítése és hatékony üzemeltetése.
  • Igény esetén több nyelv használata.
  • Közösségi média (Facebook, Google Plus, YouTube, Instagramm, stb.) integráció.
  • Reklámbanner készítés.
  • Mikro weblapok (egy oldalas) készítése.
  • Civil szervezetek költséghatékony weblapjainak elkészítése, korszerű adománygyűjtési lehetőségek integrálásával.
  • Hírportálok, blog oldalak.
  • Domain regisztráció ügyintézés.
  • Kiváló minőségű, SSD alapú tárhely szolgáltatás.
  • Regisztráció keresőrendszerekbe.
  • Facebook és Google Plus céges oldalak készítése.
  • Hírlevél szolgáltatás.
  • Weboldalak átalánydíjas karbantartása, frissítése.
  • Sikeres online reklám- és marketing megoldások.
  • Online bankkártyás fizetési megoldások.
  • Google Adwords és Facebook (fizetett) hirdetések.
  • Google Analytics integrálása.
  • Google Maps integráció.
  • Webstatisztika.
  • CMS megoldások.
  • Korszerű webes megoldások.
  • Marketing tanácsadás.

Reklámfotó

  • Műtermi termékfotó.
  • Épület, székhely fotó.
  • Műszaki fotó.
  • Ételfotó, italfotó.
  • Konferenciák fotózása.
  • Céges rendezvények dokumentálása.
  • Céges csoportképek, team fotók.
  • Üzleti portré fotó.
  • Kiállítási standfotó.
  • Múzeumi kiállítási tárgyak fotózása, gyűjtemény digitalizálása.
  • Festmények, művészi alkotások.
  • Speciális fotó.
  • Internetes képgaléria készítése.
  • Slideshow készítése YouTube oldalra.
  • Fényképek szkennelése, retusálása, javítása.
  • Digitalizálási feladatok.

Referenciák

Tekitse meg több száz referenciám valamelyikét az alábbi képre kattintva.

Referenciák

Bemutatkozó katalógus

Az alábbi képre kattintva tudja letölteni PDF fájlban bemutatkozó katalógusomat.

megapresspdfMegapress bemutatkozó katalógus (PDF, 2MB)
Lap tetejére
Ajándéktárgy Levélpapír Reklámbanner Kuponfüzet Honlap Megállító tábla Fényképek szkennelése ÁSZ Etikett Blog oldal Műtermi termékfotó Kiállítási standfotó Borgun Étlap SSD tárhely Település Facebook oldal Üzleti portré fotó Termékfotó CMS Borosüveg címke Jegyzettömb Onlinemarketing, Team fotók Google+ oldal Weboldal Automatikus számlakészítés Városlogó Kiadó tevékenység Világnapok Napilap Céges csoportképek Névjegykártya Slideshow készítése YouTube oldalra Zsebnaptár Épület fotó Település imázs Konferenciák fotózása Üdvözlőkártya Kínáló pult Műszaki fotó PayPal Google Adwords Webáruház Meghívó Roll-up Címke Italfotó Könyv Katalógus Digitalizálási feladatok Térképkiadvány Automatikus számlázás Google Analytics Barion Asztali naptár Magazin Dekoráció Prospektus Kulcstartó Billingó Google Search Console Elektronikus számlázás Képeslap Címer Öntapadó Webshop Marketing tanácsadás Hirdetés Ünnepnapok Webstatisztika Mappa Múzeumi kiállítási tárgyak fotózása Akciós újság Wordpress Woocommerce Itallap Sales Autopilot, Twitter Európa napok Domain Plakát Reklámfotó B2C Boríték Székhely fotó Utánvét Hűtőmágnes Google Maps Marketing, Foxpost Újság Utalvány Festmények, művészi alkotások fotózása Online reklám Könyöklő Hírlevél B2B Falinaptár SSL Csekk számlapapír Molinó Internetes képgaléria készítése Ügyviteli myomtatvány Térkép Számlapapír Reklámkiadvány Ételfotó PostaPont Szórólap Facebook oldal city marketing Eladó webáruház Bélyegző Adatkezelési szabályzat Céges rendezvények dokumentálása Online marketing Papításka OTP Kártyanaptár Falitérkép Informatikai támogatás Posta Pont Speciális fotó Google keresőbarát Hírportál Webshop készítés Twitter oldal Webáruház készítés, Kibővített névnapok Városmárka Mikro weblap