megapress2


23
év
szakmai
tapasztalat

1000+
megvalósított
projekt

3400000+
példány
reklámkiadvány

100000+
elkészített
fotó

500+
elégedett
ügyfél

 

 

A rendszerváltás után (a 90-es években) ígéretesnek tűnt az ingyenes terjesztésű reklámújságok piaca, hiszen ekkortájt még nem voltak elterjedve az Internetes hirdetések, a lakosság nagy része ezekből az újságokból tájékozódott. Felismertem az ebben rejlő lehetőségeket, s 1995 nyarán megalapítottam a Tuti Tipp újságot. Az első lapszám 1995. augusztus 18-án jelent meg, A4-es oldalméretben, Szegváron, postaládába történő terjesztéssel, mindössze 1500 példányban. A helyi hirdetőknek mi kínáltuk a leghatékonyabb és legalacsonyabb költségű hirdetési lehetőséget, ráadásul lapunk (a többi újsággal ellentétben) postaládákba volt terjesztve. Ezekben az években a Szuperinfó hálózat volt a piacvezető Magyarországon, nekik volt a legnagyobb hálózatuk, a legnagyobb összpéldányszámuk.

1996-ban már volt olyan lapszám, amely 4 oldalon jelent meg, s elindult a Mindszenten megjelenő Tuti Tipp is 2200 példányban. Év végén már a Szegvári és a Mindszenti Tuti Tipp már összevontan jelent meg, 1997. januártól pedig Mártélyon, márciustól további környező településeken is megjelent: Fábiánsebestyénen, Derekegyházon, Nagymágocson és Nagytőkén. 1997. szeptemberben az egyik számunk „próbaképpen” színes nyomtatásban jelent meg, ez akkoriban „nagy szám” volt, hiszen a konkurens újságok mindegyike egy-két színű nyomtatással készült. Időközben lett más üzleti érdekeltségem is Szegváron (pl. a Mega Videotéka), így a saját üzleti hirdetéseim is megjelenhettek a reklámújságban. Pár alkalommal előfordult, hogy – nem szalonképesen fogalmazva - „visszanyalt a fagyi”, ugyanis volt amikor annyira megtelt az újság hirdetésekkel, hogy a saját üzleteim hirdetésének már nem maradt hely – így hirdetéseim kimaradtak a saját újságomból.

 

 

1998 tavaszától negyedévente megjelent egy különszám is, nagyobb „újság” formátumban. Az újságban megjelentek reklámriportok, színes hírek, viccek, szórakoztató tartalmak, programajánlatok, rejtvények, aktuális névnapok, a Munkaügyi Központ állásajánlatai, stb. Ez év őszétől pedig tovább bővült a lap megjelenése Csongrád környéki településekkel: Csanytelekkel, Tömörkénnyel, Felgyővel.

Az újság életében a következő mérföldkő 1999. július 10-én következett be, ekkor már 32.000 példányban, nagy formátumban, színes nyomtatásban jelent meg a lap Tuti Tipp Extra néven a következő településeken: Szentes, Csongrád, Kunszentmárton, Mindszent, Szegvár, Nagymágocs, Fábiánsebestyén, Derekegyház, Nagytőke, Csanytelek, Tömörkény, Felgyő, Árpádhalom, Eperjes, Tompahát, Bokros, Mártély, Cserkeszőlő. A megnövekedett példányszám miatt keresnem kellett egy nagyobb kapacitású nyomdát: az újságot ettől kezdve a Szuperinfó nyomdája készítette Békéscsabán.

Több nyomdával is kapcsolatban álltam, a kezdetekben a szentesi Kvirtek Nyomdász Bt. nyomtatta a lapot, 1997-től a hódmezővásárhelyi Norma Nyomdász Kft, 1999-től pedig a békéscsabai Hungária Infó nyomda. A lap grafikai tervezését, tördelését én végeztem, én voltam a főszerkesztő, a szerkesztőség Szegváron a Mindszenti úti Mega Videotékában működött.

A Tuti Tipp sikerét jól tükrözi, hogy a kisebb vállalkozások mellett egyre több multi cég, autószalon, közüzemi szolgáltató lett hirdetési partnerem.

2000-ben megromlott egészségi állapotom miatt már nem tudtam kellőképpen ellátni az újság kiadásával kapcsolatos napi feladatokat: hirdetésszervezés, tördelés, nyomdai előkészítés, nyomdából elszállítás, kiszállítás a terjesztőhálózatnak, terjesztés ellenőrzése, stb. Úgy döntöttem, hogy a lapot megszüntetem, az utolsó szám 2000. decemberben jelent meg, a címoldalon az alábbi búcsúzó írással:

 

6. évfolyam, 136. szám. Öt és fél évvel ezelőtt indult útjára a Tuti Tipp reklámújság. Most a Tisztelt Olvasó a 136. lapszámot tartja kezében.

136 év semmiség a Föld történetében, 136 km/h csekélység egy sugárhajtású repülőgépnek, 136 pofon semmiség Kokónak, 136 méter apróság a Balaton-átúszásban, 136 oldal a Bibliában néhány gondolat csupán, 136 millió még nem elég egy miniszter budai luxusvillájához...

Ez a szám azonban csodálatos egy lap életében. Hosszú idő volt, míg 136 lapszámot elkészítettünk. Több tucat kolléga, levilágító, futár, montírozó, favágó, nyomdagépmester, fuvaros dolgozott rajta több mint öt éven át, hogy Önökhöz mindig időben eljusson a Tuti Tipp.

Ez idő alatt több mint másfélmillió példányszámban, közel tízezer hirdetés jelent meg.

Reméljük, hogy örömmel fogadták lapunkat, és sok értékelhető és hasznos információt találtak benne.

Végszóként szeretnénk minden kedves Olvasónknak Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt kívánni!

Purgel Zoltán főszerkesztő

Szegvár, 2000. december 18.

 

A Tuti Tipp újság mérlege: 6 évfolyam, 136 lapszám, 336 oldal terjedelem, körülbelül 10.000 hirdetés, több mint 1.500.000 példányszám, közel 30.000 kg súly. Ha az újságok hosszabbik oldalát egymás mellé tennénk, az 81.000 km hosszú lenne, azaz kétszer is megkerülhetnénk (vagy beteríthetnénk) vele a Földet az Egyenlítő mentén.

Vállalkozásom 20. évfordulója alkalmából (2015) az összes lapszámot digitalizáltam, s publikáltam weboldalamon és egy külön létrehozott Facebook oldalon. Az újság oldalai megtekinthetők vagy letölthetők (és tovább nagyíthatók) a ikonra kattintva. Mai szemmel nézve megmosolyogtató a magazin megjelenése és grafikai stílusa – de ezekben az években ez volt az elérhető technikai színvonal. Elgondolkodtató a hirdetések tartalma, és a néhol felbukkanó árak is – például 1996-ban az akciós cigaretta 92 Ft-ért.

A Tuti Tipp kis újságként indult, s évekkel később méltó konkurenciája lett a regionális Szuperinfónak. Kiadványszerkesztő gyakorlatomat és az akkori programcsomagok (Aldus Page Maker, Quark XPress, CorelDraw, Ventura) megtanulását az újság szerkesztésében eltöltött hat évnek köszönhetem. És még sok minden mást.

 

Tuti Tipp újság · 1995. · I. évfolyam

Tuti Tipp újság · 1996. · II. évfolyam

Tuti Tipp újság · 1997. · III. évfolyam

Tuti Tipp újság · 1998. · IV. évfolyam

Tuti Tipp újság · 1999. · V. évfolyam

Tuti Tipp újság · 2000. · VI. évfolyam

 

Blog

2018. szeptember 01. 312

Tervezett kiadvány: Szentes-Csongrád térkép 2019.

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A legrészletesebb térkép! Dekoratív műholdas és vonalas hibrid térkép, frissített utcanevek, kerékpárutak, sok-sok hasznos adat. Vállalkozását bejelöljük a térképen sorszámmal és koordinátákkal. Szentesi és csongrádi fotók, nevezetességek, közhasznú információk. Hatékony és tartós hirdetési lehetőség. Exkluzív megjelenésű kiadvány. 1995 óta a Hirdetők szolgálatában, ez idő alatt több száz…
2018. szeptember 01. 322

Tervezett kiadvány: Szentes-Szegvár térkép 2019.

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A legrészletesebb térkép! Dekoratív műholdas és vonalas hibrid térkép, frissített utcanevek, kerékpárutak, sok-sok hasznos adat. Vállalkozását bejelöljük a térképen sorszámmal és koordinátákkal. Szentesi és szegvári fotók, nevezetességek, közhasznú információk. Hatékony és tartós hirdetési lehetőség. Exkluzív megjelenésű kiadvány. 1995 óta a Hirdetők szolgálatában, ez idő alatt több száz…
2018. augusztus 31. 107

Miért jó a nyomtatott hirdetés?

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A 2008-as a gazdasági világválság és a digitális média előtörése jócskán kihatott a nyomtatott anyagok gyártására és terjesztésére, gondolunk itt például az online platformok iránti eltolódásra és a cégek drasztikusan lecsökkentett marketing büdzséire. Az elmúlt esztendők alapján sokan predesztinálták a printek végleges eltűnését, azonban 10 évvel a recesszió után vajon mi a valódi kép? A kulcs…
2018. augusztus 09. 259

A kiadványszerkesztés története

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A kiadványszerkesztés egyrészt régi keletű, középkori eredetű mesterség, másrészt nagyon is új, tipikusan huszadik század végi tevékenység. Mint szakma gyakorlatilag egyidős a nyomtatással, hisz Gutenberg 42 soros Bibliája a maga nemében páratlan tipográfiai remekmű, melynek nyomását gondos tervezés előzte meg. Ugyanakkor teljesen új keletű foglalatosság is, már ami a modern, számítógépes…
2018. július 26. 1148

Van jövője a nyomtatott könyvnek

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A nyomtatott könyvnek biztos a jövője – ezt a fontos megállapítást tették azok a szakemberek, akik részt vettek a Stora-Enso papírgyártó konszern kutatásában. A vizsgálatokat kérdőíves felmérésekkel végezték, mely során a nyomtatott könyvvel, az ebook-kal és a hangos könyvvel kapcsolatban tettek fel kérdéseket. A kutatás során 80 interjút is készítettek európai, ázsiai és észak-amerikai cégek…
2018. június 14. 601

Tudományos és szakmai magazinok

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Egyik legkedveltebb tevékenységem szakmai magazinok tördelése, grafikai tervezése. Kihívásnak számít, mert szakmai magazinokban a legtöbbször elismert egyetemi- és főiskolai tanárok publikálnak, ezért kiemelten fontos, hogy a cikk hibamentes legyen, a grafikák, táblázatok, képletek, stb. pontosan jelenjenek meg és prémium minőségben történjen a nyomdai kivitelezés is. Nyomdába kerülés előtt…
2018. február 09. 1216

Elkészült legújabb szórólapom

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Elkészült vállalkozásom bemutatkozó szórólapja, nézd meg, töltsd le, s ha tudok segíteni grafikai feladatokban, keress bátran!
2017. október 23. 1549

Elkészült a Pí Víz Webáruház

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Októberben kaptam megbízást új webáruház készítésére S. Ernő egyéni vállalkozótól. A webáruház elkészítése előtt alaposan átbeszéltük a webáruház tervezett működését és funkciót, a marketing lehetőségeket és a termékek jellemzőit. Ennek függvényében készítettem el a webáruházat, s a személyes találkozón adtam át „használatvételbe” a portált, megrendelőmnek megtanítottam az adminisztrációs felület…
2017. szeptember 29. 2529

Professzionális, kulcsrakész webáruház

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Az 1995 óta a B2C és B2B kereskedelemben és webgrafikus területen szerzett tapasztalataim alapján kínálok minden tekintetben professzionális webáruházat, amelyet akár 8 órán belül „kulcsrakészen” adok át. Nincs bújtatott részlet és apróbetűs rész, korrekt szolgáltatás, s valóban nagy értékű webáruház. Magyar nyelvű felület, mobilra optimalizált, modern funkciók, Google keresőbarát felépítés.…
2017. szeptember 22. 1484

Tervezett kiadvány: Szentes falitérkép

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A legrészletesebb térkép! Dekoratív műholdas és vonalas hibrid térkép, frissített utcanevek, kerékpárutak, sok-sok hasznos adat. Vállalkozását bejelöljük a térképen sorszámmal és koordinátákkal. Szentesi fotók, nevezetességek, közhasznú információk. Hatékony és tartós hirdetési lehetőség. Exkluzív megjelenésű kiadvány. 1995 óta a Hirdetők szolgálatában, ez idő alatt több száz reklámkiadványt…
2017. szeptember 22. 1437

Tervezett kiadvány: Szigetszentmiklós falitérkép

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A legrészletesebb térkép! Dekoratív műholdas és vonalas hibrid térkép, frissített utcanevek, kerékpárutak, sok-sok hasznos adat. Vállalkozását bejelöljük a térképen sorszámmal és koordinátákkal. Szigetszentmiklósi fotók, nevezetességek, közhasznú információk. Hatékony és tartós hirdetési lehetőség. Exkluzív megjelenésű kiadvány. 1995 óta a Hirdetők szolgálatában, ez idő alatt több száz…
2017. szeptember 22. 1415

Tervezett kiadvány: Budapest 2018. falinaptár

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A legrészletesebb naptár! Kibővített névnapok, világnapok, Európa napok, magyarországi napok, ünnepnapok, munkaszüneti napok, holdnaptár, horoszkóp naptár, évszakok kezdetének pontos időpontja, nyári időszámítás, hosszú hétvégék, szombati munkanapok, stb. Hatékony és tartós hirdetési lehetőség. Exkluzív megjelenésű kiadvány. 1995 óta a Hirdetők szolgálatában, ez idő alatt több száz…
ecommerceexpo
2017. július 10. 1486

Lépést tartok a mai reklám- és marketing trendekkel

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Akár korunk szlogenje is lehetne, hogy csak a változás az állandó. Kiemeleten fontosnak tartom, hogy lépést tartsak a mai reklám és marketing trendekkel, ezért folyamatosan részt veszek a Marketing Expo, Ecommerce Expo konferenciákon és a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Egyesület programjain. Ezeken a rendezvényeken tudok tanulni és újabb ismereteket szerezni a szakma neves…
Default Image
2017. július 10. 1584

DTP bedolgozást vállalok

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
22 év szakmai tapasztalattal vállalok nyomdák, grafikai stúdiók, ügynökségek részére grafikai tervezést, kiadványszerkesztést, mint külsős munkatárs. Nagy teljesítményű PC-vel (Intel i7 6 magos processzor, X99 alaplap, 16TB raid tárhely) és felső kategóriás Eizo monitorral rendelkezem. Jól ismerem a Corel és Adobe programokat. Pályafutásom alatt a legtöbbet CorelDRAW-val dolgoztam, feladataim…
domain 1
2017. július 09. 2097

Eladó domain nevek

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Az alább felsorolt domain neveket szeretnénk eladni, weblap nélkül. Ha érdekli valamelyik név, kérjük, hogy ajánlatát küldje el a zoltan@purgel.hu e-mail címre. A domain név eladásról szerződést készítünk és természetesen számlát is kap a vevő. alkotocenter.hu centerwebaruhaz.hu fotoim.hu ledlampacenter.hu marvanyozas.hu megareklam.hu mertkell.hu nikoncenter.hu pickcenter.hu vetomagcenter.hu
PontEzKellPortal
2017. július 09. 1374

Elkészült a Pont ez kell! webáruház

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A Pont ez kell! webáruház oldala 2015 őszén készült el. Úgy lett optimalizálva az oldal, hogy kevesebb termék jelenik meg jól áttekinthetően. A webáruházba integrálva lettek az OTP Bank, a Barion, a Borgun és a PayPal fizetési módok. Regisztráció nélkül is lehet vásárolni, ezáltal egyszerűsítve a vásárlási folyamatot. A webáruház címe: http://www.pontezkell.hu A magyar webáruházban máshol nem…
LandorTaviHorgaszegyesulet
2017. július 09. 1542

Elkészült a Lándor-tó weblapja

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A szegvári Lándor-tavi Horgász Egyesület megbízásából készítettem el a Lándor-tavat és a horgász egyesületet bemutató weblapot. A weblap a következő címen található: http://www.landorto.hu Szegvár a „vizek falva”, egyik legszebb természetes vize a Lándor-tó. A tó több évszázada ismert és történeti forrásokban is emlegetett vizes élőhely. A Tisza folyó bal oldali véd töltésén kívül, a mentett…
Default Image
2017. július 08. 1500

Téli pillanatok

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A téli fotóimból készült diaporámát azoknak készítettem, akik talpig csillogó fehérben (is) szeretik látni a világ legszebb faluját, Szegvárt. Szeretném ezzel a videóval meggyőzni a csodálatos téli Szegvár felfedezéséről azokat is, akik csak a kandalló mellől, az ablakon át szeretik bámulni a hópelyhek hullását. Zene: Bandari - Hijo de la luna Fotók: Purgel Zoltán
Default Image
2017. július 08. 1520

Szegvári pillanatok

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Szeretettel teszem közzé a Szegváron készült fotóimból készített SlideShow-t. 2002 óta fotózom aktívabban, elsősorban természetfotókat szeretek készíteni. Szegvári rendezvényeken 2002-2008-ig közel 60 ezer fotót örökítettem meg, azt hiszem, hogy ilyen egyedülállóan nagy mennyiségű fotót rajtam kívül más még nem készített szeretett falumban. Folyamatosan azon dolgozom, hogy ezeket a képeket…
JotippPortal
2017. július 08. 1585

Elindult Jótipp.hu portálom

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Hosszas előkészítő munka után elindult Jótipp.hu portálom, amely egy szolgáltatás kereső-kínáló oldal. Ez a portál elkészítése volt eddigi pályafutásom legnagyobb (és leghosszabb ideig tartó) feladata. A teljes arculatot én terveztem, a site teljes tartalmát és funkcióit én találtam ki, s az én feladatom volt a marketing stratégia kialakítása is.
zsemberi2
2017. július 08. 1766

A Zsemberi Faipari Kft. faragott bútorainak fotózása

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
Gyermekkorom óta fotózom, elsősorban természetfotókat szeretek készíteni. Hazai- és külföldi fotópályázatokon többször nyertem díjat, a National Geographic nemzetközi fotópályázatán pedig az egyik természetfotóm bekerült a legjobb 100 magyar fotója közé. Termék- és reklámfotózással 2007 óta foglalkozom. Ezen a téren a legnagyobb kihívás a szentesi Zsemberi Faipari Kft. faragott termékeinek…
2017. április 17. 1380

Reklámszervezőket keresünk!

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A Megapress Kiadó innovatív megjelenésű nyomtatott és online reklámtermékei értékesítéséhez munkatársakat keres.
2017. április 17. 1033

Pedagógus munkatársakat keresünk!

Kategória: Blog Írta: Purgel Zoltán
A Megapress Kiadó városi térképkiadvány szervezési munkáihoz aktív vagy nyugdíjas pedagógus munkatársakat keres a nyári szünet időtartamára, helyben végezhető feladatra.

Grafika, kivitelezés

  • Névjegykártya
  • Meghívó
  • Levélpapír
  • Prospektus, katalógus
  • Magazin, újság
  • Szórólap
  • Képeslap
  • Boríték
  • Mappa
  • Plakát
  • Molinó
  • Jegyzettömb
  • Címke, etikett, öntapadó
  • Könyöklő
  • Üdvözlőkártya
  • Utalvány
  • Ügyviteli nyomtatvány
  • Számlapapír, csekk számlapapír
  • Itallap, étlap
  • Reklámkiadvány, akciós újság
  • Térképkiadvány
  • Kártyanaptár, zsebnaptár
  • Asztali naptár
  • Falinaptár
  • Térkép, falitérkép
  • Borosüveg címke
  • Hűtőmágnes
  • Kulcstartó
  • Kuponfüzet
  • Papírtáska
  • Roll-up
    és még sok minden. Kérem, bátran keressen elképzelésével kapcsolatban!
  • A fentieken kívül vállalok kiadói tevékenységet és képviseletet egyszeri vagy rendszeres megjelenésű könyvek, folyóiratok, újságok és magazinok esetén.

Webdesign, honlap

Weblapok készítése a legkisebb oldalaktól a több ezer oldalas tartalomig, minden, amire vállalkozásának szüksége van

  • Személyes konzultáció, igényfelmérés.
  • Áttekinthető dizájn, könnyű kezelés.
  • Reszponzív sablonok (okostelefonon, tableten és más mobileszközön is jól megjelenő weblap).
  • Webáruházak, webshopok készítése és hatékony üzemeltetése.
  • Igény esetén több nyelv használata.
  • Közösségi média (Facebook, Google Plus, YouTube, Instagramm, stb.) integráció.
  • Reklámbanner készítés.
  • Mikro weblapok (egy oldalas) készítése.
  • Civil szervezetek költséghatékony weblapjainak elkészítése, korszerű adománygyűjtési lehetőségek integrálásával.
  • Hírportálok, blog oldalak.
  • Domain regisztráció ügyintézés.
  • Kiváló minőségű, SSD alapú tárhely szolgáltatás.
  • Regisztráció keresőrendszerekbe.
  • Facebook és Google Plus céges oldalak készítése.
  • Hírlevél szolgáltatás.
  • Weboldalak átalánydíjas karbantartása, frissítése.
  • Sikeres online reklám- és marketing megoldások.
  • Online bankkártyás fizetési megoldások.
  • Google Adwords és Facebook (fizetett) hirdetések.
  • Google Analytics integrálása.
  • Google Maps integráció.
  • Webstatisztika.
  • CMS megoldások.
  • Korszerű webes megoldások.
  • Marketing tanácsadás.

Reklámfotó

  • Műtermi termékfotó.
  • Épület, székhely fotó.
  • Műszaki fotó.
  • Ételfotó, italfotó.
  • Konferenciák fotózása.
  • Céges rendezvények dokumentálása.
  • Céges csoportképek, team fotók.
  • Üzleti portré fotó.
  • Kiállítási standfotó.
  • Múzeumi kiállítási tárgyak fotózása, gyűjtemény digitalizálása.
  • Festmények, művészi alkotások.
  • Speciális fotó.
  • Internetes képgaléria készítése.
  • Slideshow készítése YouTube oldalra.
  • Fényképek szkennelése, retusálása, javítása.
  • Digitalizálási feladatok.

Referenciák

Tekitse meg több száz referenciám valamelyikét az alábbi képre kattintva.

Referenciák

Bemutatkozó katalógus

Az alábbi képre kattintva tudja letölteni PDF fájlban bemutatkozó katalógusomat.

megapresspdfMegapress bemutatkozó katalógus (PDF, 2MB)
Lap tetejére
Jegyzettömb Könyöklő Üzleti portré fotó Ügyviteli myomtatvány Étlap PayPal Termékfotó Napilap Internetes képgaléria készítése Céges csoportképek Térképkiadvány Google Adwords B2B Mikro weblap Dekoráció Hírportál Asztali naptár Levélpapír Festmények, művészi alkotások fotózása Világnapok Webshop Slideshow készítése YouTube oldalra Digitalizálási feladatok Konferenciák fotózása Számlapapír Google Analytics Katalógus Prospektus Műszaki fotó Marketing tanácsadás Székhely fotó PostaPont Molinó Címke Csekk számlapapír Itallap Eladó webáruház Ajándéktárgy Online marketing Posta Pont Team fotók Webshop készítés Twitter B2C Google+ oldal Mappa Hírlevél Informatikai támogatás Foxpost OTP Névjegykártya Település imázs Blog oldal Fényképek szkennelése Szórólap Megállító tábla Google Maps city marketing Sales Autopilot, Roll-up Kártyanaptár Hirdetés Woocommerce Automatikus számlakészítés Webáruház Borgun Webáruház készítés, Boríték Utalvány Online reklám Barion Városlogó Reklámfotó Google Search Console Reklámbanner Térkép Adatkezelési szabályzat Reklámkiadvány Újság Kínáló pult Ünnepnapok Magazin Elektronikus számlázás Italfotó Kibővített névnapok Onlinemarketing, Marketing, Weboldal Zsebnaptár Utánvét Könyv Falitérkép Automatikus számlázás Bélyegző Képeslap Domain Etikett Honlap Borosüveg címke Európa napok Városmárka Billingó CMS Hűtőmágnes Kiállítási standfotó Település Facebook oldal Kuponfüzet Wordpress Facebook oldal Kulcstartó SSD tárhely Céges rendezvények dokumentálása Kiadó tevékenység Falinaptár Webstatisztika Címer Ételfotó Műtermi termékfotó Üdvözlőkártya Plakát Meghívó ÁSZ Akciós újság Papításka SSL Google keresőbarát Speciális fotó Épület fotó Twitter oldal Múzeumi kiállítási tárgyak fotózása Öntapadó